Íme, ez a beauty sleep tudománya

Szerző: dr. Simon Márta Módosítás:2024.09.23 08:07

Biztosan sokan észrevették már, hogy néhány rossz éjszaka után kevésbé érzik vonzónak a megjelenésüket. Különösen igaz ez, ha hetekig-hónapokig végig forgolódjuk az éjszakákat. Valóban létezik tehát az úgynevezett szépítő alvás, a beauty sleep? Dr. Simon Márta, a JóAlvás Központ neurológusa, szomnológus (alvás szakorvos) válaszolt erre a kérdésre, és megvilágította azt is, miért fontos rendezni az alvászavarokat – esztétikai szempontok miatt is.

Így működik a beauty sleep

Az alvászavar kezelésével elérhető a beauty sleep.Az alvásmegvonás első jelei az arcon mutatkoznak! A karikás szemek és a fakó arcszín azonnal látható teszik, ha kialvatlanok vagyunk, de más, külső jelei is vannak az alvászavarnak. (Arról nem is beszélve, hogy kutatások szerint a rosszul alvók beszámolói szerint ők maguk is azt érzik, hogy nem vonzóak.)
Az alvás ugyanis azt teszi lehetővé, hogy a test regenerálja és „megjavítsa” a sejtjeit, és ez igaz a legnagyobb szervre, a bőr sejtjeire is. Éjszaka termelődik például a kollagén, és történik meg az UV-fény okozta károsodás reparációja. Ezen kívül alvás közben a test számos hormont is termel, amelyek szerepet játszanak a bőr egészséges megjelenésében. Ilyen például a melatonin és a növekedési hormon, amelyek nem csak a bőr károsodása ellen, de a szabad gyökök ellen is hatnak. 
- Vizsgálatok szerint 20 és 23 óra között éri el a bőr felszívóképességének csúcsát, 23 és hajnal 3 óra között zajlik a sejtújraképződés és regenerálódás, és ez a csúcspontja a kollagén és elasztin termelődésnek is, amelyek közismerten a bőr rugalmasságának építőkövei. Ugyanebben az időszakban az agy az ún. lassú hullámú mélyalvás állapotában van, valamint ekkor termelődik a növekedési hormon is. Hajnal 3 és 5 óra között a bőrünk pihen – ismerteti Simon doktornő. – Az alvás más testi folyamatokkal is hat a megjelenésünkre, ugyanis lehetővé teszi a vér erőteljesebb keringését, ami pedig magasabb oxigén- és tápanyag-ellátottságot eredményez a bőrben is. Az alvás teremt lehetőséget arra is, hogy a test megszabaduljon a felesleges és káros anyagoktól a nyirokelvezetésen keresztül, valamint ez az az időszak, amely a gyulladáscsökkentésben is nagy szerepet játszik. Így érthető, hogy a kevés vagy rossz minőségű alvás nagyobb valószínűséggel eredményez fáradt ébredést, kedvetlenséget, és a bőr minőségének romlását.

Az alvászavarok a hajra és a testsúlyra is hatnak

A beauty sleep elérhető, ha szomnológus kezeli az alvászavart.A jól alvók megfigyelhetik, hogy jellemzően nem ébrednek fel arra, hogy éhesek. Ennek az az oka, hogy alvás közben termelődik a leptin nevű hormon is, éppen azért, hogy ne ébredjünk fel a kínzó éhségérzetre. Ez a kézenfekvő magyarázat arra is, hogy hosszú távon miért járulhat hozzá a rossz alvás a túlsúly, az elhízás kialakulásához.
Az alvás a hajnövekedést is befolyásolja, hiszen az alvás közben termelődő kollagén a haj megerősítésének fontos eszköze, és ugyanez igaz a növekedési hormonra is. A rossz minőségű és kevés alvás pedig nem teszi lehetővé a szervezetnek a regenerációt, ami a hajhagymák esetében is fontos, ráadásul az így termelődő, nagyobb mennyiségű kortizol hormon (amit stresszhormonnak is neveznek) többek közt a hajhullás és a haj minőségének romlását is okozza.

Mit lehet tenni a jó alvás és a jó megjelenés érdekében?

- A legfontosabb az elegendő alvás, a beauty sleep. Hiába gondolja valaki, hogy neki 5 óra is elég, kutatások igazolják, hogy az optimális alvásidő 7-9 óra éjjelente. Ennyi idő kell ahhoz, hogy lejátszódhassanak azok a folyamatok, amelyek az egészséghez, a szervezet jó működéséhez és végső soron a jó megjelenéshez is elengedhetetlenek. Az is jó hatású, ha nap közben beiktatunk egy 30 perces pihenőt – hangsúlyozza dr. Simon Márta, a JóAlvás Központ neurológusa, szomnológus (alvás szakorvos). – Ennek érdekében nagy hangsúlyt érdemes fektetni az alváshigiéniára, vagyis azoknak a körülményeknek a megteremtésére, amelyek hozzájárulnak a jó alváshoz. Ilyen például a megfelelő hőmérséklet, az elektronikus eszközök mellőzése, a korai, könnyű vacsora, és még számos fontos faktor, amelyek megtanulhatók! Ugyanilyen fontos, hogy ha valaki tartósan rosszul alszik és nappali tüneteket is tapasztal, mindenképpen vegyen részt egy alvásvizsgálaton, mert ha fény derül egy adott alvászavarra, akkor célzott kezeléssel jó eséllyel megszüntethető a probléma. Ez pedig nem csak a külső szempontjából nagyon előnyös, de többek közt a szív-érrendszeri betegségek, a stroke és a daganatok kialakulásának kockázatát is jelentősen csökkentheti. Forrás: JóAlvás Központ (www.joalvaskozpont.hu)    

Téma szakértője

Dr. Simon Márta

neurológus, szomnológus

  • Specialitások:
    • Specialitások
      • fejfájás 
      • migrén
      • szédülés
      • alvászavarokkal összefüggő panaszok
      • kizárólag felnőtt ellátás (18 éves kor felett)
    • Rendelés típusa:
      • Személyes, rendelői vizit

    Rendelés helyszíne: 1015 Budapest, Ostrom utca 16.

     

  • Kapcsolódó oldalak